febr 17

UPC bírság

60 milliós bírságot kapott a UPC

A Digi Távközlési és Szolgáltató Kft. 100 milliós bírsága mögé beállt második helyezettnek a UPC Magyarország kft. (Vodafone), aki 60 millió forintos bírsággal megelőzte a Sziget Zrt.-t. Ezzel a top 3 hazai GDPR bírság összesen 190 millió forint.

A UPC ügyfélszolgálat helytelenül járt el hangrögzítés során

A Hatóság 60 millió forint bírságot szabott ki a UPC-nek, mert a GDPR több pontját is megsértette a hangrögzítések nem megfelelő kivitelezésével. Az eset nem éppen a telefonos ügyfélszolgálatnál, hanem a tatabányai személyes irodában történt. A panaszt tevő véletlenül vette észre, hogy a mikrofon be van kapcsolva és miután rákérdezett, hogy rögzítik-e a hangját, az ügyfélszolgálatos munkatárs igennel válaszolt arra hivatkozva, hogy a számhúzó rendszer kijelzőjén erről minden ügyfél tájékoztatást kap. A panasz szerint ez nem volt egyértelmű és megfelelő, valamint az irodában már előfordult, hogy sorszám nélkül is fogadtak ügyfeleket, így azok nem is kaptak tájékoztatást.

bcp drp krizisterv

Mi volt a hangrögzítés célja?

Az érintett cég tulajdonában a Vodafone összeolvadását megelőzően 24 üzlet állt, valamennyi irodában azonos gyakorlatot alkalmazott a személyes ügyfélszolgálaton történő hangrögzítés tekintetében. Összesen kb 50.000 személyt fogadtak az irodákban havonta. ez 2019-es évben 609.619 személyt jelentett. A UPC azzal védekezett, hogy nem minden esetben készítettek hangfelvételt. A UPC szerint a hangrögzítés célja az ügyfelek érdeklődésének megismerését és a panaszok kezelésének javítását szolgálta.

forrás: naih.hu | 2021.02.17.

Bizonytalan vagy a megfelelés terén?

Kérd ingyenes villám konzultációnk!

    Név (*)

    E-mail cím (*)

    Cégnév (*)

    Telefonszám (*)

    Üzenet