GDPR coaching

Mert néha a coachoknak is kell segítség

A coaching szakma képviselői a büntető törvénykönyv és a felnőttképzési törvény módosításával az elmúlt időszakban joggal érezhették, hogy a figyelem középpontjába kerültek. Most ők lennének azok, akiknek kell a segítség?

A coach egy olyan szakember, aki kérdésekkel, különféle önismereti technikákkal, a már meglévő képességek erősítésével segít átlendülni a nehézségeken, melyek lehetnek magánéletiek (life coach) vagy munkával, karrierrel kapcsolatosak (business coach).

Fontos különbség coaching és pszichoterápia között, hogy míg az előbbi a jelen helyzet vizsgálatával támogatja a jövőbeli fejlődést, addig az utóbbi a múlt tapasztalataiból, és elakadásaiból igyekszik következtetésre jutni a jelen helyzettel kapcsolatban.

Mi a kuruzslás?

Az idén februárban hatályba lépett módosítások értelmében büntetésre számíthat az, aki ellenszolgáltatásként vagy rendszeresen

  1. orvosi gyakorlat;
  2. egészségügyi szakképesítéshez között pszichoterápiás gyakorlat;
  3. a nem konvencionális gyógyító és természetgyógyászati eljárások körébe tartozó tevékenységet jogosulatlanul fejt ki.

A törvény bírálói szerint az a baj, hogy a szövegbe úgy került be a pszichoterápiás kifejezés, hogy a fogalmat nem tisztázza, viszont az egyértelművé teszi, hogy pszichoterápiát csak szakorvosok és klinikai szakpszichológusok folytathatnak.

Bár az jogos elvárás, hogy szigorúbban büntessék a csodadoktorokat, azonban a pszichoterápiás tevékenység fogalma körüli bizonytalanság miatt olyan szakemberek kerülhetnek bajba, mint a művészet-, pár-, sport-, táncterapeuták, párkapcsolati tanácsadók és coachok.

Milyen papírok szükségesek?

A felsőoktatási törvény módosítása szintén problémát okoz a coaching szakma képviselőinek, mert ebből az válik világossá, hogy akik nem a felsőoktatásban szerezték coach képesítésüket, azok nem mondhatják magukról, hogy coachok. Mindez viszont megkérdőjelezi az eddig megszerzett akár nemzetközi coach minősítések használhatóságát is.

Még a GDPR is…

Azoknak, akiket a büntető törvénykönyv és a felnőttképzési törvény változásai sem tántorítottak el szakmájuk képviseletétől, még a GDPR szabályozással is meg kell birkózniuk. Utóbbiban azonban minden kétséget kizáróan tudunk segíteni.

Legújabb GDPR coaching csomagunkat mindazoknak ajánljuk, akik a nehézségek ellenére is kitartottak hivatásuk mellett. A csomag életvezetési tanácsadást nyújtó vállalkozások számára készült, és a működéshez nélkülözhetetlen megbízási szerződés és adatkezelési tájékoztató sablonokat tartalmaz. A dokumentumokat adatvédelmi jogászaink írták és kitöltési útmutatóval látták el, hogy testreszabásukkal már ne kelljen bajlódni.

GDPR webshop ajánlatunk

GDPR coaching csomag

Adatvédelmi jogászaink által összeállított mintacsomagunkkal könnyen áthidalhatod a GDPR jelentette akadályokat, legyen szó akár online vagy személyes szolgáltatásnyújtásról.

A csomag tartalma:

  • 2*coaching megbízási szerződés (online és offline)
  • 2*coaching adatkezelési tájékoztató (online és offline)
MEGNÉZEM