Dolgozik a seprű a Facebooknál

Forrás: bitport.hu | 2019. szeptember 23.

A cég még mindig a Cambridge Analytica-botrány után takarítja a saját maga által kreált szemetet. Ezúttal tízezernyi gyanús alkalmazás ment karanténba.

Zajlik az élet a Zuckerberg-birodalomban. Múlt hét végén tengernyi külső fejlesztésű alkalmazást függesztett fel a cég, ezzel is igyekezve erősíteni renoméját a felelős adatkezelés témában.

Célkeresztbe kerültek

Nagyjából másfél éve igyekszik maga körül rendet rakni a közösségi óriás. 2018 tavaszán került napvilágra ugyanis a Cambridge Analytica-botrány. A személyes információkkal való felelőtlen bánásmód miatt azóta a cég büntetések sorozatát kapta, megítélése pedig nagyot romlott a világ (és az azt vezető politikusok, hatóságok) szemében. Persze utóbbin nem sokat segített az, hogy a CA-ügy mellett további csontvázak is rendszeresen kipotyognak a Facebook elég sötét szekrényéből.

Az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) egy külön megegyezés nyomán ugyan történelmi mértékű, 5 milliárd dollárra rúgó büntetőcédulát adott át a vállalatnak indén nyáron, ám sokan úgy gondolják, a Facebook így is nagyon olcsón úszta meg a történteket. A vállalati PR ezért különösen fontossá vált mostanság a közösségi hálózatnak, és rendszeresen igyekeznek felmutatni, hogy ők bizony mindent megtesznek azért, hogy a későbbiekben ilyesmik ne nagyon fordulhassanak elő.

A teljes cikket a Bitport oldalán lehet elolvasni!

Tovább az eredeti cikkhez!
Vissza a hírekhez!